2022/12/01

Vándor-ősz

Őszi táj





Még tűz a nap, és varr a fű,
foltot ölt a sok szorgos tű.
Tarka tájban a természet
bohóc képe - kész festészet.

Tanyát vert a vén vándor-ősz,
a hajlott hátú levélcsősz.
Kunyhó körül csendet seper,
nyár álmokat hálni terel.

Ezüst haja légben lebeg,
köd kezéből - a szellemek
isszák harmat-hűvös borát.
Táncot járnak az árnycsodák.

Lenge széllel versenyt lépek,
porral szállnak szürke képek -
apró tüzek füsttel égnek...
Borzongatnak rég-emlékek.


2007- 10 - 07

 

Gondolatok induláskor

Párás tükör szívvel
 



Kifelé jövet a fürdőből az jár az eszemben: meddig tart ez a világ,
amíg itt párolog vizes bőröm a hosszú, L alakú előszobában?
Hányszor kell letörölnöm a tükröt, miután párába írtam a neved?
Egyáltalán: hány nap is az élet, érdemes-e még újrakezdeni?
A napok monotóniája nem fog-e ránk vonyítani, mint farkas a Holdra,
és nem nyel-e el bennünket, akár a hollótól szerzett sajtot a róka.

A nappaliban közönyösen folyik szét a rendetlenség.
Már nem állok neki kilátástalan pakolásnak, hogy újra azt érezzem:
csinálhatsz itt bármit, úgysem köszöni meg senki, sőt észre sem veszi,
ahogy a kiflibe csavarodott macska a dikón, a száradt ruhák között.
Legjobb az ő dolga, boldogan szendereg, nem tudja, hogy bíróságon van a sorsa.
Elválik majd, kihez kerül, és kié lesz a dikó, kié a pokróc és kié a gyűrött rongyok.

Kinn a kutya úgy örül, mintha megváltóját látná, hozza játékát, bökdösi a lábam.
Nem érzi a májusi meleg nap katatón melankóliáját, kajlán szalad, labdát gurít elém.
Félig-meddig visszarúgom, félig-meddig visszasírom, hisz nem jöhet velem.
Talán kap egy erős altatót, és eltemetem itt a kertben, elmúlt fiatalságom mellé.
Vergődés már az ő élete is, egy görcsberánduló futam –
egyre gyakrabban tör rá az epilepsziás roham.


2008. május 30.

2022/11/26

Harácsolók

A kapzsi ember morzsákat osztogat - tokio170




Lég ellen forgó a szélmalom,
kutyáját csóváló a farok:
öncélból ugat a hatalom,
ám közösből merít a marok.

Csakis saját hasznát szolgálva
csűri-csavarja az érveket,
fösvényen önt a morc molnárja
apró zsákodba egy keveset.

Földről is sepri a porosat -
nevet rád a kegyes grácia -,
feljegyzi mindig az okokat
társa, a hű bürokrácia.

Bársonyba rejtik el a valót,
kulisszák mögé bújnak, ahol
koncukként mérik szét az adót,
nem nélkülöz, ki velük csahol.

Nézd a sok naplopót! - mára mind jóllakott.
Szuszogva nyúlnak el, arcukon vaskalap,
testük nyugodt, lelkük előregyóntatott,
de álomba süppedő kezük még matat.



2009-04-04


by tokio170

2022/11/16

Emlék-köd

Téli, erdei táj



Kristálycsizmába lép az éj,
jégsarkakon kopog,
halk dérrel hinti lábnyomát,
talpán friss hó ropog.

Ilyenkor vágyom messzire,
hol jámbor még a táj,
hol város hangja nem zavar,
a csend magvába zár.

Elindul fáradt képzelet,
bódultan andalog,
szememben emlék-köd szitál:
régmúlt karácsonyok.


2007-12-10


szerző: tokio170 a békés szamuráj

2022/11/11

tokio170: kéjpillanat

Autós pár éjszaka
(Kép: Leonid Afremov)


esőfüggöny fénylő rémség
egész éjjel zordan zuhog
kriptából jött sírsötétség
ablaktörlőm álmot susog

hogyha fognád mindig kezem
az éj nekünk pezsgőt bont’na
táncba hívna fény-bálterem
hajnalmámor horizontja

naptestünkben tűzvirradat
tündökölne márvány vágyunk
szikrázna a kéjpillanat
csillámlana nyirkos ágyunk

útszéli roncs füstje lebeg
nagyestélyi szmoking kalap
tűnő árnyak legyintenek
hátsó ülésen ott maradt


 2010. 03. 01.

2022/10/23

Emléktó üvegén

Befagyott víztükör














Kormot szór szemembe
a reszketeg alkony,
tétova lépteim
konganak a parton.
Emléktó üvegén -
mint vékony cukormázt -
a hirtelen jött fagy
jéghártyát cicomáz.

Gondolatban élek -
testem már hitetlen -,
megdermedt énemet
lábnyomodba tettem.
Fagyos hangulathoz
nem tapad meleg szó,
kandalló nélküli
didergő a kunyhó.

Magam mellé fekszem -
magányom markolom -,
s pattogó hasábok
zenéjét álmodom.



2006-12-30
 

2022/08/29

November fogatán


Ekhós szekér



Sárban, vízben gázol
november rőt lova,
mögötte csak zötyög
ócska, rossz kocsija.

Ponyva alatt hideg,
bakon részeg köd ül,
csípős szélostora
csapdos nyakam körül.

Összegörnyed testem,
megborzong a bőröm,
álomképeimben
hosszan elidőzöm:

Hol égnek szemekben
örök mohatüzek,
ringó táncra kelnek
virtuális szüzek,
öregek mesélnek,
sziklából bor folyik,
hullámzik a zene
hajnaltól-hajnalig.

Ott van az én helyem –
andalít az álom,
november fogatán
csak pislog világom. 

 

2006. 11. 04.


2022/07/25

Édes otthon

 

Kisértetház




(pszichózis)

Míg dúl a harc, és vág a vita;
csak tanakodik a taktika.
Sző a csel, bősz kínt fúrva farag
a felgyülemlett ok és harag.

Talmi tettre, megbántó beszéd,
ma köszönés nincs, holnap ebéd.
A vacsora: rég elmúlt divat -
süsd meg magad a holmidat!

Hogy sose legyen kellem napod,
friss kedv-hajnalban beléd marok.
Zord, savanyú arc, keserű száj,
s testben a görcs az idegbe váj.

Sötétedik, a múlt-szél cibál,
a volt világa már fumigál.
A hullt idő holttérbe pereg,
vak lápra lépnek torz szellemek

s a kert mögötti határsoron
halk, viharlámpás halál oson.




2007-10-12

2022/07/11

Nyárvégi éj



Táncoló hölgy



Kiseperte holdudvarát,
benne táncolt egész este -
dalol az éj, bontja haját,
barnán fénylik pucér teste.

Lator szellő súg fülébe -
simogató hangja botor,
csiklandóan nyúl ölébe,
nevetésük hullámfodor.

Ropog az ágy, deszkája ég,
elparázslik, akár a nyár -
ősz kacsint az ég peremén,
s szikrát gyűjt a látóhatár.



2007. 08. 27.


vég-kép



Az élet tengerén

 

létünk a véggel összeér
vásznunkra égnek a jelek
jelenlétünk a múltba tér
      testünkre feszül a keret

a festék ránca megreped
alighogy megszárad a kép
tompán koppan a borzecset
örökre elernyed a kéz
homályba hajló mákonyat

alkonyba kanyargó csapás
e sorsba rángó kábulat
az elmúlásörvény hatás
zuhanni vágy a volt csodás

színes fényfolyókat festő
merül vele minden tudás
egyedül süllyedni rest ő
 csónakja áttört fahéjbézs

már léket kapott a kéktől

még tűnődően visszanéz

amint kicsurran a képből




2009. 10. 01.