2022/08/29

November fogatán


Ekhós szekér



Sárban, vízben gázol
november rőt lova,
mögötte csak zötyög
ócska, rossz kocsija.

Ponyva alatt hideg,
bakon részeg köd ül,
csípős szélostora
csapdos nyakam körül.

Összegörnyed testem,
megborzong a bőröm,
álomképeimben
hosszan elidőzöm:

Hol égnek szemekben
örök mohatüzek,
ringó táncra kelnek
virtuális szüzek,
öregek mesélnek,
sziklából bor folyik,
hullámzik a zene
hajnaltól-hajnalig.

Ott van az én helyem –
andalít az álom,
november fogatán
csak pislog világom. 

 

2006. 11. 04.


2022/07/25

Édes otthon

 

Kisértetház




(pszichózis)

Még dúl a harc, és vág a vita;
csak tanakodik a taktika.
Sző a csel, bősz kínt fúrva farag
a felgyülemlett ok és harag.

Talmi tettre, megbántó beszéd,
ma köszönés nincs, holnap ebéd.
A vacsora: rég elmúlt divat -
süsd meg magad a holmidat!

Hogy sose legyen kellem napod,
friss kedv-hajnalban beléd marok.
Zord, savanyú arc, keserű száj,
s testben a görcs az idegbe váj.

Sötétedik, a múlt-szél cibál,
a volt világa már fumigál.
A hullt idő holttérbe pereg,
vak lápra lépnek torz szellemek

s a kert mögötti határsoron
halk, viharlámpás halál oson.




2007-10-12

2022/07/11

Nyárvégi éj



Táncoló hölgy



Kiseperte holdudvarát,
benne táncolt egész este -
dalol az éj, bontja haját,
barnán fénylik pucér teste.

Lator szellő súg fülébe -
simogató hangja botor,
csiklandóan nyúl ölébe,
nevetésük hullámfodor.

Ropog az ágy, deszkája ég,
elparázslik, akár a nyár -
ősz kacsint az ég peremén,
s szikrát gyűjt a látóhatár.



2007. 08. 27.


vég-kép



Az élet tengerén

 

létünk a véggel összeér
vásznunkra égnek a jelek
jelenlétünk a múltba tér
      testünkre feszül a keret

a festék ránca megreped
alighogy megszárad a kép
tompán koppan a borzecset
örökre elernyed a kéz
homályba hajló mákonyat

alkonyba kanyargó csapás
e sorsba rángó kábulat
az elmúlásörvény hatás
zuhanni vágy a volt csodás

színes fényfolyókat festő
merül vele minden tudás
egyedül süllyedni rest ő
 csónakja áttört fahéjbézs

már léket kapott a kéktől

még tűnődően visszanéz

amint kicsurran a képből




2009. 10. 01.



2022/06/05

Elszívás

 

Szenvedő a sivatagban




Leszoktam a piáról,
leszoktam a bagóról.
Olvastam a szex is gáz, -
abbahagytam az olvasást.
Néha tematikusan elgondolkodom:
mégis, hová folyik el a jövedelmem?
A lemondásnak, a visszafogásnak
valahol meg kellene mutatkozni…
Talán, – ha le lehetne cserélni az életem
(egy idomított fiatalra), s mint öreg macskát –
amelyik durcásan bepiszkol az ágy alá –,
megpaskolva kitenni a reptéri parkolóban.
Ám annyira kételkedem már mindenben,
és olyan száraz ez a lőrinci homok,
csak elszívja az érveket körülöttem.
Igazi családom sincsen, csak látszat.
Most – szeretnék kimenni a temetőbe,
kihantolni édesanyámat.


2007. 08. 26.

2022/05/15

Nélküled

 

Egyedül az ágyban

 

Rágcsálom az ajkad – csupa hús
ellopom a hangod – mélabús
iszom szemedből – kávébarna
megérintem melled – készakarva.

Fogom a kezedet – langymeleg
csiklandozom tested – hempereg
elnyújtózol elméd – ellazul
melléd bújok szívem – ver vadul.

[...]
Távoli harang szól – hangja mély
elhúzom a függönyt – szúr a fény
fekvőhelyed szinte – még meleg
párnádon illatod – ott lebeg.

Kezdődik egy új nap – nélküled
nem érzem az ízét – mint veled
tűz és víz emészti – lelkemet
hozzám láncolnád-e – életed?



2006-11-12

2022/05/03

Vándor ősz

Őszi táj





Még tűz a nap, és varr a fű,
foltot ölt a sok szorgos tű.
Tarka tájban a természet
bohóc képe - kész festészet.

Tanyát vert a vén vándor-ősz,
a hajlott hátú levélcsősz.
Kunyhó körül csendet seper,
nyár álmokat hálni terel.

Ezüst haja légben lebeg,
köd kezéből - a szellemek
isszák harmat-hűvös borát.
Táncot járnak az árnycsodák.

Lenge széllel versenyt lépek,
porral szállnak szürke képek -
apró tüzek füsttel égnek...
Borzongatnak rég-emlékek.


2007- 10 - 07

 

2022/03/20

éned egén

éned egén




tétován fordulsz felém,
arcomra téved kezed -
derengő éned egén
pilledő pára lebeg,
madarak könnye szitál,
álmodó kérdés remeg -
hozzám feszülve riszál,
mellemen elszendereg.


szunnyadó vállad átölelem -
kábulatod elmúló tünet -
szemedben tágul a figyelem,
lobbannak villám boglyatüzek.
retinád türkiz fénymezején
indulnak messzi vándorutak,
s vágyó remények dombtetején
pillantásod új holdra mutat.



ránk lehelnek bűvös gondolatok, -
csillagport tüsszent a mágikus tudat,
bőrünkre hull ezer izzó zsarátnok -
füstködöt kavar a varázsló huzat.
szétszórjuk apránként a kéj parazsát -
égetünk a mába még néhány lyukat -
majd markunkba zárjuk az éj darazsát,
s fejünk alá hajtjuk a nyár álmokat.



2009. 11. 24.

tokio170

 

2022/02/15

Az idő

Öregedés


Hiába rejted lelkedet,
hiába hangsúly, ékezet –
rémálmaidban ott vagyok,
mindenről, mindent megtudok.

Én oldok zárat, nyers kötélt –
ha mégse volnál eltökélt –
hóhérod úgyis én vagyok,
nyakadra hurkot én rakok.

Bár járna talmi képzelet,
mi versbe fonva képeket
a fénybe vágna nyílt utat –
majd rádöbbent az ón-tudat:

Én mindig sarkadban vagyok,
mindenről mindent megtudok.
a sors már nékem átadott,
szemedbe írta: tetszhalott.

Még gyakran érhet bántalom –
s mert túl vagy rég ifjúkoron –
nem sírhatod már el magad,
a kín elmédben szétfakad.

Hangod nincs, vágy nem terem,
nem vagy más, mint langy tetem,
kezemben végül megfagyott...
csúf végzeted – lásd – én vagyok.


2008. 11. 12.




tokio170, a szamuráj írásai

2021/12/06

Október végi látomás

starfire



Lehelet borzongat,
október vonaglik végig
testemen furán,
magányos esték
bolyhos zsebébe nyúl
a zavartan mosolygó
céda délután.

Rostélyon sistergő évek –
serceg a hajdan-hangulat,
parázsra fröccsen az idő,
s fellángol néhány
régmúlt pillanat:

Emlékektől részegen
billeg a Nagyváradon
az utolsó 51/A.
Mintha fognák nagyon –
sikoltva fordul át,
felszisszen, megremeg –
leesnek sáska csápjai –
sötétbe fúl az égi nesz.

Egy padra dobja magát –
mint régen
megérkezett
a néhai szerelem.
Nem ölel, nem ad kezet,
fesztelen áll fel, kitér,
lebegve a körút felé halad,
s alakja könnyedén
a tömegre rátapad.

Az illatát keresem,
tiszta… tiszta vanília –
az időtlen térbe száll.
Ajkát idézem: sötétlila,
s a szoknyája szövetén
felcsúszó látomás
elmúlt tavaszt riszál.

Még feltűnik hirtelen,
távolból néz felém –
alakja megtörött,
s gomolygó vágyakkal
a felhőkbe költözött.

Az űr szele bontja szét
csóványi láng haját,
tétován integet,
és kigyújtja csillagát.


2009. okt. 21.